A teljes zirci kistérség, valamint a móri és veszprémi kistérség egy részének összefogásával alakult a "BAKONYÉRT" Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület, mely 29 településen, több mint 43 ezer embert képvisel. Területét főként a Bakonyhoz tartozó települések adják, de ugyanakkor a móri borvidék egy része is hozzánk tartozik. Mind természeti, mind pedig kulturális öröksége igen gazdag, ezért az ide látogatók számára változatos látnivalókat kínál. Természeti adottságai páratlan előnyöket biztosítanak e térség számára.
10 településünk nyújtott be pályázatot a FALUNAP kiírásra, melyből 9-en el is nyerték a támogatást, így egyesületünk szinte minden hétvégén más helyszínen mutatkozott be. Mindezekből látszik,hogy a turizmus fejlesztése közösségünk egyik kiemelt feladata.
Helyi vidékfejlesztésünk mottója: tiszta forrásból, melyhez csatlakozott az egyesület szlogenje is:" Az új ötletek forrása"
Közösségünk videkfejlesztési stratégiáját mintegy 500 beérkezett projektjavaslatra alapozva készítette el.
A januári III. tengelyes kérelmezési időszakban 39 db kérelem érkezett be, a kiírások között egyértelműen a turisztikai fejlesztések voltak a legnépszerűbbek, melyek a rendelkezésre álló források 140%-át kötnék le, ha minden kérelem támogatásra kerülne. A 4 kérelemre összesen 450.580.392 Ft igény érkezett be, amely a rendelkezésre álló források mintegy 61% -át fedi le.
Napjainkban egyesületünk is megkezdte előkészületeit a kérelemkezelésre való felkészülésben, reméljük, hogy a delegált feladatellátással biztosíthatjuk kérelmezőinknek a rövidebb és hatékonyabb elbírálási szakaszt, hozzásegítve őket a beruházások időbeni megkezdéséhez.
2024 December
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | ||||||
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 |